Rómától délre: A csúcsról vissza is kell jönni

Most, hogy másodszor is bedőltem annak az invitáló szövegnek, hogy ’könnyű vasárnapi séta’, eljött az idő, hogy összegezzem az intő jeleket, hogy legközelebb elkerülhetőek legyenek a kellemetlen meglepetések.

1. Nem árt meggyőződni arról, hogy aki egy 'könnyű sétára' hív, saját vágyát közvetíti vagy ténylegesen tudja, hogy milyen terepre visz.

2. Ha a túrára gyülekező csoport létszáma és az indulási időpont lényegesen eltér attól, amiről előzetesen tudtál/megbeszéltétek, ott már fel kell ébredjen a gyanú, hogy a túra sem biztos, hogy a tervezett keretek között fog megvalósulni.

3. Ha a túra vezetője profi hegymászó szerelésben érkezik, közben a csoport tagjainak arról sztorizik, hogy az előttünk levő távot ő már megtette egy másik (mint utólag kiderült sokkal kisebb létszámú és profi hegymászó) csoporttal minden gond nélkül, az nem garancia arra, hogy egy hobbitúrázó, kétszeres létszámú csoporttal is ugyanúgy fog minden sikerülni.

4. Ha a hegynek felfelé félúton kiderül, hogy tovább még nem építették ki a túraútvonalat és minden felfelé megtett lépés után kis kövek gurulnak le a hegyről, nem biztos, hogy feltétlenül fel kell jutni a csúcsra… mert onnan bizony vissza is kell jönni!

5. Ha lefele menet érzed, hogy a túra vezetőjének izzad a tenyere mikor lesegít két mozgó sziklaszirtől és azt ismételgeti, hogy legutóbb sokkal könnyebb volt a lejutás, akkor neked kell erősnek lenned és hangosan kijelenteni, hogy már nincs is sok hátra (így vagy úgy úgyis neked lesz igazad)!

6. Ha életben maradásod érdekében annyira a következő lépésre koncentrálsz, hogy elfeledkezel az amúgy lélegzetelállító panorámára figyelni, akkor az NEM EGY KÖNNYŰ VASÁRNAPI SÉTA!

Javasolt segédeszközök ilyen és hasonló helyzetekre: túrabot, optimizmus és humorérzék.