A most kovetkezo
bejegyzesem rendhagyo lesz (reszletekben fogom kozolni, mert egyszerre tul sok
es tomeny lenne). Egy rovid kiterot tettem del-Olaszorszagbol: eletemben
eloszor talalkoztam a 'valodi Azsiaval'.
Egy szoros barati kotelekemnek hala olyan helyekre latogathattam el, ahova valoszinuleg magamtol sosem keltem volna utra: Thaifoldre es Kambodzsaba, es olyan esemenyeknek lehettem szemtanuja (eskuvo, szuletesnap, kozos csaladi etkezesek, vendegfogadas Kambodzsaban), amelyekre ezen ismeretseg hijan, szimpla turistankent sosem nyerhettem volna bebocsatast.
Az ut soran kozelebbi ismertsegbe kerultem Bangkok legizgalmasabb negyedeivel, tobb paradicsomi thai szigettel, Kambodzsa fovarosal Phnom Penh-nel es az Angkorrol meltan vilaghires Siem Reap-pal.
Most azonban nem egy reszletes utibeszamolot fogok kozzetenni, hanem csak azt meselem el, hogy mi fogott meg, mi hokkentett meg, mi akasztott ki leginkabb az ut soran...
Hogy miert erzem azt, hogy az eddigi legellentmondasosabb hely(ek), ahol valaha jartam. Ahol egymas sarkaban van a tuti es a gagyi, a pompa es a putri, az oszinte kedvesseg es a szamitas, a pokol es a paradicsom...
Prekoncepciok nelkul erkeztem meg Azsiaba. Nem kepzeltem el elore, hogy milyen lesz, hagytam, hogy hasson ram. Kiveteles luxus igy belepni egy uj kontinensre, abban a tudatban, hogy ott a barataim mar varnak ram, mindent elore megszerveztek, kitalaltak, nekem csak az a dolgom, hogy eljussak az elore megbeszelt talalkozasi pontra.
Az, hogy mennyire felkeszuletlenul vagtam neki a turanak akkor tudatosult bennem, mikor a thaifoldi vizumkero lap kitoltesenel arra a kerdesre sem tudtam a valaszt, hogy hol lesz a szallasom Bangkokban. Amikor az utlevel ellenorzesnel szoban is feltettek ezt a kerdest annyit tudtam csak valaszolni, hogy a barataim varnak ram… ekkor kicsit megremegett a labam. Hogy gyerekkorom egyik legizgalmasabb, de egyben legfelelmetesebb tv sorozatanak, a Bangkok Hiltonnak a helyszinere keszulok belepni, es fogalmam sincs arrol, hogy hol fogok aludni… a sorozatbol tanulva kinosan ugyeltem ra, hogy senki se ferhessen hozza se a zsebeimhez, se a poggyaszomhoz, nehogy en is- Nicole Kidmanhez hasonloan egy helyi bortonben vegezzem, tudtomon kivul elkovetett heroin csempeszetert.
Pontositanek tehat: ennyi prekoncepcio megiscsak ult bennem.
A barataim viszont- akik egy nappal elottem erkeztek a helyszinre- szerencsere tenyleg vartak ram...
Eloszor akkor nevettem igazan jot, mikor ultunk egy taxiban Bangkokban (mivel tobben voltunk jobban megerte, mint tomegkozlekedni- marcsak azert is, mert a buszjaratok utvonala es megalloi egy europai szamara nehezen felterkepezhetoek) es a taxis a szokasos "honnan jottunk" kerdesre megkapta a Budapestrol, Magyarorszagrol valaszt, akkor hangosan felnevetett es kozolte, hogy fogalma sincs, hogy az hol van... kozos nevezokent kihoztuk Europat, amitol mindannyian elegedetten fellelegeztunk... nem kellett folytatni a tarsalgast Puskas Ocsirol, a Balatonrol meg a gulyasrol, hanem az ismeretlenseg megnyugtato homalyaba burkolozva utazhattunk tovabb.
Es maris elerkeztunk Bangkok talan egyik legnagyobb vonzerejehez. Hogy ismeretlen maradhat benne az ember. Hogy van mar olyan tavol az oreg kontinenstol, hogy teljes nyugalommal es felszabadultan lehet ideozonleni felcsavarni a szonyeget, egy atlag europai fizeteshez viszonyitva fillerekert. (Visszajaro utitarsaimtol mondjuk azt is megtudtam, hogy az arak evrol evre egyre meredekebben es egyre szemtelenebbul mennek felfele a turistak szamara, de meg mindig nem annyira, hogy ne erne meg idejonni kiereszteni az faradt gozt...)
Bangkok leghiresebb buliutcajat (a Khao Shan-t) hangulataban leginkabb a Sziget Fesztivalhoz tudnam hasonlitani, kicsit szelesebb korosztallyal (utazokepes idosebbek is ellatogatnak ide eloszeretettel), tobb utcai masszorrel es arussal, keletiesebb izekkel, de nagyon hasonlo nemzetisegi osszetetellel (azsiait leginkabb csak a pult mogott latni, mert ok a turistakra szabott arakat nem tudnk megengedni maguknak)... a hasonlosag mar-mar kiserteties az esti buli masnap reggelen, amikor legalabb annyira elszortan es megviselodve lezengenek az utcan az europai es amerikai turistak, mint egy koncert utan a satorbol kikelve.
Helyiekkel tehat itt meg csak nyomokban lehetett talalkozni, de ominozus pillanat volt, mikor a szupermarketben sorban allo narancssarga lepelbe bugyolalt szerzetes novendek veletlenul kilottyintett egy korty kolat, es hogy 'mulasztasat leplezze', szandaljaval ralepett, mintha ezzel meg nem tortentte es lathatatlanna tudna tenni a pillanatot. Amikor pedig a tekintetunk osszeert, annak rendje es modja szerint fulig vorosodott szegyeneben.
Osszessegeben jellemzo, hogy nem vallaljak fel, ha valamit pl. nem ertenek vagy nem tudnak. Tobbszor elofordult, hogy kertem valakitol utbaigazitast, vagy kerestem valamit a boltban es sosem mondtak azt, hogy 'sajnos nem tudok segiteni', ellenben tobbszor felre lettem tajekoztatva egy olyan mosoly kisereteben, amibol egyertelmuen latszik, hogy a valasz nem feltetlen korrelal a valosaggal. Nyilvan nem rosszindulatbol teszik ezt, egyszeruen ego nekik (kedves baratom szava jarasaval elve arcvesztest jelent) nem tudni valamit, vagy nem segiteni a hozzajuk fordulonak (felretajekoztatni nekik kevesbe ego).
Maris itt az elso sztereotipia: az azsiaiak nem mutatjak ki az erzeseiket. En ezt azzal finomitanam, hogy minden olyan erzest kimutatnak, ami egy tarsalgashoz kell, de olyat mar csak elvetve, ami elindithatna egy igazi beszelgetest...
Feltetlenul kulonbseget kell tennem viszont a thai es a kambodzsai emberek kozott. A messze foldon hires thai kedvesseggel ellentetben szimplan addig voltak kedvesek, ameddig potencialis fizeto ugyfelkent funkcionaltunk, egy pillanattal sem tovabb. Udito kivetelek persze akadtak (minel messzebb mentunk a turista negyedtol, annal tobb), de olyan szelsoseges helyzetre is volt pelda, hogy megkertek minket, hogy alljunk arrebb varakozni egy utcai arusitohely elol, mert miattunk nem fernek oda a lehetseges vasarlok...
Ezzel szemben Kambodzsaban egy masolt CD-ket es DVD-ket arusito uzletben (ami egy plazaban volt, nem viccelek, tok legalisan lehet illegalisan sokszorositott lemezeket venni barhol...) odajott hozzam az eladolany es oszinte erdeklodessel elkezdett faggatni arrol, hogy honnan jottem, kinel lakom, meddig maradok... majd rogvest megkerdezte a csaladi allapotomat is, mi tobb, megtudtam, hogy o hova jar iskolaba, milyen karriertervei vannak ot eves tavlatban, mindekozben pedig vegig testvernek (sister) hivott. A legutolso dolog, ami erdekelte, hogy vegul veszek-e cd-t...
Persze, Kambodzsaban is mindent ra akarnak tukmalni az emberre a piacon, de az atlag kambodzsai valahogy kevesbe tunt nekem olyan szamitonak, sokkal tobbszor tapasztaltam oszinte erdeklodest es kivancsisagot a reszukrol.
Durvan kihasznaljak azonban, hogy az ember gyereke nagy valoszinuseggel csak egyszer vesz igenybe bizonyos szolgaltatasokat (az esetek nagy reszeben nem visszatero vendeg, ezert veletlenul sem torekednek a korrektsegre, sot), ott csaljak csapdaba a kiszolgaltatott turistat, ahol csak tudjak. Kivalo pelda erre a Siem Reap- Bangkok kisbuszos utazasunk, ahol a kb. 400 km-es tavot 10 ora alatt sikerult megtennunk (ennyire azert nem volt rossz allapotban az ut), negyszer pakoltattak at a cuccainkat egyik buszbol a masikba, az egyes atszallasokat es pihenoket pedig valahogy mindig egy (nyilvan a busztarsasaggal szerzodeses viszonyban allo es a turistak utan jutalekot kapo) etterem melle sikerult szervezni, ami azert egy ovon aluli csapda, mert a 400 km-es tav menetidejet senki nem tervezi 10 orasra, igy nem is keszul elo egy napi hideg elelemmel, ezert az orankent beiktatott pihenohelyek egyiken elobb-utobb kenytelen-kelletlen beadja a derekat es valahol fogyasztani fog.
Es ebben nem az faj, hogy kell venni magamnak egy tal etelt, hanem az, hogy a kiszolgaltatottsagunkat kihasznalva teljesen hulyere vagyunk veve es miutan beultunk a buszba, eselyunk sincs a csapdabol menekulni...
Nem allitom, hogy mindegyik busztarsasag ennyire inkorrekt, de sajnos nekunk egy ilyenbe sikerult beleszaladnunk. Es bar egy dollarral olcsobban kinaltak a menetjegyet, mint a tobbiek, utkozben kiderult, hogy ezert komoly arat kell fizetnunk... Azsiaban sincs tehat maskent: gyanusan olcso husnak legtobbszor ott is hig a leve. Ha pedig veletlenul megis fillerekert kap az ember minoseget (ilyen is akad), akkor ott valoszinuleg lopott/illegalis/gyermekmunkaval eloallitott arurol van szo…
Eleinte vicces, aztan egyre inkabb faraszto, hogy semminek sincs fix ara, hanem mindenert alkudozni kell. Nekunk kiveteles szerencsenk volt azzal, hogy egyik utazotarsunk helybeli volt, ettol mar eleve jobb alkupoziciobol indultunk. Persze azzal, hogy europaikent ott alltunk mellette, maris kicsit visszaromlott… europai turistakent (ami ott a penzeszsak szinonimaja) eleve minimum haromszoros arat mondtak nekunk mindenre. Es hiaba az azsiai segito, ha latjak, hogy a termeket vegul nem o fogja megvasarolni, egy hataron tul nem engednek tovabb… ez van. Teljesen mindegy Europa helyik szegletebol erkezik ember, akkor is europai.
Amugy folyamatosan amulatba ejtett, hogy mar a puszta europaisagunkkal mekkora figyelmet es tiszteletet kaptunk folyamatosan. Az eskuvon peldaul (bar kozvetlenul peldaul nem is ismertuk a part, cask azsiai utazotarsunkon keresztul) kapasbol kiultettek bennunket a fo asztalhoz, hogy senki figyelmet ne kerulhesse el, hogy ezen az eskuvon bizony europai vendegek is vannak. Az europai vendeg ugyanis meno. Orommel keszitettem volna egy gyors kozvelemeny kutatast, hogy miert gondolnak minket annyira menonek, de mivel erre nem volt lehetosegem (tul intim kerdes let volna egy azsiai ember szamara) ezert maradnak a megerzeseim. Mintha mi lennenk szamukra a tavoli, elokelo nagyneni, nagybacsi, akit senki nem ismer igazan, messzirol viszont nagyon egzotikus, mivel tok mashogy nez ki, mashogy oltozik, mas illata van stb.
Es amennyire szorakoztato volt ezt a roved ideig tarto reflektorfenyt elvezni, annyira melyrol elkezdett feszulni bennem, hogy amit ok joletnek latnak, gondolnak, vagynak es probalnak elerni, azon valojaban Europa egyre inkabb kezd tullepni. Mert kiderult rola, hogy nem fenntarthato. Hogy bizonyos dolgokrol le kell tudnunk mondani, tudatosnak kell lenni, hogy eletben maradhassunk. De errol ott egyelore senki nem beszel, nem vesz tudomast, mert jelenleg minden gazdasagi mutato felfele ivel: ebbol kifolyolag ugyesen es modszeresen igazzak le a kornyezetuket, hasznaljak ki termeszeti ertekeiket a vagyott jolet elereseert, hogy nekik is tobb es job legyen, mint ami mostanaig megadatott.
Hisz nekik is jar, hogy ugy eljenek, mint a nyugatiak. Es aki megteheti, mindent el is kovet, hogy ugy eljen. Es amig Europaban mar legalabb egy kicsit elkezdett menove valni a tudatos fogyasztas, addig Azsiaban en csak a fogyasztas oromet lattam, tudatossagnak a leghalvanyabb nyomat sem. (es itt most nem csak a napi nehany dollarbol tengodokre gondolok, hanem az iskolazott, a tarsadalom ‘kremjet’ kepzokre, akik joletuket elsosorban annak koszonhetik, hogy az orszagba innen-onnan befolyo penzeket nem a koz javat szolgalo fejlesztesekre, hanem sajat celjaik megvalositasara forditjak.)
Tisztaban vagyok vele, hogy ezert nem kell Azsiaig menni senkinek, hogy ilyet tapasztaljon, de ott az egyes tarsadalmi osztalyok egbekialto eletszinvonal kulonbsege lattan hiaba probaltam, nem tudtam olyan eros turistrozsaszin szemuveget feltenni, hogy ez ne nyomja ra a belyeget a formalodo Azsia kepemre.
Thaifoldon es Kambodzsaban az ott toltott 3 het alatt egyszer sem hallottam azt a szot, hogy krizis. Mert ott abban az ertelemben, amit mi most Europaban atelunk egyaltalan nincs krizis. Sot, dinamikus fejlodes van (meg ha europai mercevel merve meg mindig sokan nyomorognak). Aki par eve meg biciklivel jart, most motorbiciklivel, es orul, hogy mar neki is futja ra… teljesen mindegy, hogy ezzel mennyire szennyezi a kornyezetet, hogy lassan mar levegot sem lehet venni a nagyvarosokban: egyre tobben maszkot kenytelenek viselni- a lenyeg, hogy megengedheti maganak. Es nagyon-nagyon sokan vannak, akiknek most ez jelenti a realitast (itt ugyancsak nem divik az egygyerekes csaladmodell, sot, kb. minden utcaban volt egy gyerkocokkel tomott altalanos iskola). Hogy fejlodunk, fogyasztunk es ez jo.
Es ettol komolyan megijedtem.
Vege az elso resznek.
A kovetkezo reszben olvashattok a 'valodi Azsia' etkezesi kulturajarol (ami koszonoviszonyban sincs az altalunk ismert azsiai izekkel), a tomegkozlekedesrol (vagy annak hianyarol), a 'felesleges allas' fogalmarol, eskuvoi elmenyeimrol es meg sok-sok, europai fejjel igencsak meghokkento jelensegrol... es kozben keszulnek a kisfilmjeim is azokbol a kepekbol, amiket a helyszinen forgattam.
Egy szoros barati kotelekemnek hala olyan helyekre latogathattam el, ahova valoszinuleg magamtol sosem keltem volna utra: Thaifoldre es Kambodzsaba, es olyan esemenyeknek lehettem szemtanuja (eskuvo, szuletesnap, kozos csaladi etkezesek, vendegfogadas Kambodzsaban), amelyekre ezen ismeretseg hijan, szimpla turistankent sosem nyerhettem volna bebocsatast.
Az ut soran kozelebbi ismertsegbe kerultem Bangkok legizgalmasabb negyedeivel, tobb paradicsomi thai szigettel, Kambodzsa fovarosal Phnom Penh-nel es az Angkorrol meltan vilaghires Siem Reap-pal.
Most azonban nem egy reszletes utibeszamolot fogok kozzetenni, hanem csak azt meselem el, hogy mi fogott meg, mi hokkentett meg, mi akasztott ki leginkabb az ut soran...
Hogy miert erzem azt, hogy az eddigi legellentmondasosabb hely(ek), ahol valaha jartam. Ahol egymas sarkaban van a tuti es a gagyi, a pompa es a putri, az oszinte kedvesseg es a szamitas, a pokol es a paradicsom...
Prekoncepciok nelkul erkeztem meg Azsiaba. Nem kepzeltem el elore, hogy milyen lesz, hagytam, hogy hasson ram. Kiveteles luxus igy belepni egy uj kontinensre, abban a tudatban, hogy ott a barataim mar varnak ram, mindent elore megszerveztek, kitalaltak, nekem csak az a dolgom, hogy eljussak az elore megbeszelt talalkozasi pontra.
Az, hogy mennyire felkeszuletlenul vagtam neki a turanak akkor tudatosult bennem, mikor a thaifoldi vizumkero lap kitoltesenel arra a kerdesre sem tudtam a valaszt, hogy hol lesz a szallasom Bangkokban. Amikor az utlevel ellenorzesnel szoban is feltettek ezt a kerdest annyit tudtam csak valaszolni, hogy a barataim varnak ram… ekkor kicsit megremegett a labam. Hogy gyerekkorom egyik legizgalmasabb, de egyben legfelelmetesebb tv sorozatanak, a Bangkok Hiltonnak a helyszinere keszulok belepni, es fogalmam sincs arrol, hogy hol fogok aludni… a sorozatbol tanulva kinosan ugyeltem ra, hogy senki se ferhessen hozza se a zsebeimhez, se a poggyaszomhoz, nehogy en is- Nicole Kidmanhez hasonloan egy helyi bortonben vegezzem, tudtomon kivul elkovetett heroin csempeszetert.
Pontositanek tehat: ennyi prekoncepcio megiscsak ult bennem.
A barataim viszont- akik egy nappal elottem erkeztek a helyszinre- szerencsere tenyleg vartak ram...
Eloszor akkor nevettem igazan jot, mikor ultunk egy taxiban Bangkokban (mivel tobben voltunk jobban megerte, mint tomegkozlekedni- marcsak azert is, mert a buszjaratok utvonala es megalloi egy europai szamara nehezen felterkepezhetoek) es a taxis a szokasos "honnan jottunk" kerdesre megkapta a Budapestrol, Magyarorszagrol valaszt, akkor hangosan felnevetett es kozolte, hogy fogalma sincs, hogy az hol van... kozos nevezokent kihoztuk Europat, amitol mindannyian elegedetten fellelegeztunk... nem kellett folytatni a tarsalgast Puskas Ocsirol, a Balatonrol meg a gulyasrol, hanem az ismeretlenseg megnyugtato homalyaba burkolozva utazhattunk tovabb.
Es maris elerkeztunk Bangkok talan egyik legnagyobb vonzerejehez. Hogy ismeretlen maradhat benne az ember. Hogy van mar olyan tavol az oreg kontinenstol, hogy teljes nyugalommal es felszabadultan lehet ideozonleni felcsavarni a szonyeget, egy atlag europai fizeteshez viszonyitva fillerekert. (Visszajaro utitarsaimtol mondjuk azt is megtudtam, hogy az arak evrol evre egyre meredekebben es egyre szemtelenebbul mennek felfele a turistak szamara, de meg mindig nem annyira, hogy ne erne meg idejonni kiereszteni az faradt gozt...)
Bangkok leghiresebb buliutcajat (a Khao Shan-t) hangulataban leginkabb a Sziget Fesztivalhoz tudnam hasonlitani, kicsit szelesebb korosztallyal (utazokepes idosebbek is ellatogatnak ide eloszeretettel), tobb utcai masszorrel es arussal, keletiesebb izekkel, de nagyon hasonlo nemzetisegi osszetetellel (azsiait leginkabb csak a pult mogott latni, mert ok a turistakra szabott arakat nem tudnk megengedni maguknak)... a hasonlosag mar-mar kiserteties az esti buli masnap reggelen, amikor legalabb annyira elszortan es megviselodve lezengenek az utcan az europai es amerikai turistak, mint egy koncert utan a satorbol kikelve.
Helyiekkel tehat itt meg csak nyomokban lehetett talalkozni, de ominozus pillanat volt, mikor a szupermarketben sorban allo narancssarga lepelbe bugyolalt szerzetes novendek veletlenul kilottyintett egy korty kolat, es hogy 'mulasztasat leplezze', szandaljaval ralepett, mintha ezzel meg nem tortentte es lathatatlanna tudna tenni a pillanatot. Amikor pedig a tekintetunk osszeert, annak rendje es modja szerint fulig vorosodott szegyeneben.
Osszessegeben jellemzo, hogy nem vallaljak fel, ha valamit pl. nem ertenek vagy nem tudnak. Tobbszor elofordult, hogy kertem valakitol utbaigazitast, vagy kerestem valamit a boltban es sosem mondtak azt, hogy 'sajnos nem tudok segiteni', ellenben tobbszor felre lettem tajekoztatva egy olyan mosoly kisereteben, amibol egyertelmuen latszik, hogy a valasz nem feltetlen korrelal a valosaggal. Nyilvan nem rosszindulatbol teszik ezt, egyszeruen ego nekik (kedves baratom szava jarasaval elve arcvesztest jelent) nem tudni valamit, vagy nem segiteni a hozzajuk fordulonak (felretajekoztatni nekik kevesbe ego).
Maris itt az elso sztereotipia: az azsiaiak nem mutatjak ki az erzeseiket. En ezt azzal finomitanam, hogy minden olyan erzest kimutatnak, ami egy tarsalgashoz kell, de olyat mar csak elvetve, ami elindithatna egy igazi beszelgetest...
Feltetlenul kulonbseget kell tennem viszont a thai es a kambodzsai emberek kozott. A messze foldon hires thai kedvesseggel ellentetben szimplan addig voltak kedvesek, ameddig potencialis fizeto ugyfelkent funkcionaltunk, egy pillanattal sem tovabb. Udito kivetelek persze akadtak (minel messzebb mentunk a turista negyedtol, annal tobb), de olyan szelsoseges helyzetre is volt pelda, hogy megkertek minket, hogy alljunk arrebb varakozni egy utcai arusitohely elol, mert miattunk nem fernek oda a lehetseges vasarlok...
Ezzel szemben Kambodzsaban egy masolt CD-ket es DVD-ket arusito uzletben (ami egy plazaban volt, nem viccelek, tok legalisan lehet illegalisan sokszorositott lemezeket venni barhol...) odajott hozzam az eladolany es oszinte erdeklodessel elkezdett faggatni arrol, hogy honnan jottem, kinel lakom, meddig maradok... majd rogvest megkerdezte a csaladi allapotomat is, mi tobb, megtudtam, hogy o hova jar iskolaba, milyen karriertervei vannak ot eves tavlatban, mindekozben pedig vegig testvernek (sister) hivott. A legutolso dolog, ami erdekelte, hogy vegul veszek-e cd-t...
Persze, Kambodzsaban is mindent ra akarnak tukmalni az emberre a piacon, de az atlag kambodzsai valahogy kevesbe tunt nekem olyan szamitonak, sokkal tobbszor tapasztaltam oszinte erdeklodest es kivancsisagot a reszukrol.
Durvan kihasznaljak azonban, hogy az ember gyereke nagy valoszinuseggel csak egyszer vesz igenybe bizonyos szolgaltatasokat (az esetek nagy reszeben nem visszatero vendeg, ezert veletlenul sem torekednek a korrektsegre, sot), ott csaljak csapdaba a kiszolgaltatott turistat, ahol csak tudjak. Kivalo pelda erre a Siem Reap- Bangkok kisbuszos utazasunk, ahol a kb. 400 km-es tavot 10 ora alatt sikerult megtennunk (ennyire azert nem volt rossz allapotban az ut), negyszer pakoltattak at a cuccainkat egyik buszbol a masikba, az egyes atszallasokat es pihenoket pedig valahogy mindig egy (nyilvan a busztarsasaggal szerzodeses viszonyban allo es a turistak utan jutalekot kapo) etterem melle sikerult szervezni, ami azert egy ovon aluli csapda, mert a 400 km-es tav menetidejet senki nem tervezi 10 orasra, igy nem is keszul elo egy napi hideg elelemmel, ezert az orankent beiktatott pihenohelyek egyiken elobb-utobb kenytelen-kelletlen beadja a derekat es valahol fogyasztani fog.
Es ebben nem az faj, hogy kell venni magamnak egy tal etelt, hanem az, hogy a kiszolgaltatottsagunkat kihasznalva teljesen hulyere vagyunk veve es miutan beultunk a buszba, eselyunk sincs a csapdabol menekulni...
Nem allitom, hogy mindegyik busztarsasag ennyire inkorrekt, de sajnos nekunk egy ilyenbe sikerult beleszaladnunk. Es bar egy dollarral olcsobban kinaltak a menetjegyet, mint a tobbiek, utkozben kiderult, hogy ezert komoly arat kell fizetnunk... Azsiaban sincs tehat maskent: gyanusan olcso husnak legtobbszor ott is hig a leve. Ha pedig veletlenul megis fillerekert kap az ember minoseget (ilyen is akad), akkor ott valoszinuleg lopott/illegalis/gyermekmunkaval eloallitott arurol van szo…
Eleinte vicces, aztan egyre inkabb faraszto, hogy semminek sincs fix ara, hanem mindenert alkudozni kell. Nekunk kiveteles szerencsenk volt azzal, hogy egyik utazotarsunk helybeli volt, ettol mar eleve jobb alkupoziciobol indultunk. Persze azzal, hogy europaikent ott alltunk mellette, maris kicsit visszaromlott… europai turistakent (ami ott a penzeszsak szinonimaja) eleve minimum haromszoros arat mondtak nekunk mindenre. Es hiaba az azsiai segito, ha latjak, hogy a termeket vegul nem o fogja megvasarolni, egy hataron tul nem engednek tovabb… ez van. Teljesen mindegy Europa helyik szegletebol erkezik ember, akkor is europai.
Amugy folyamatosan amulatba ejtett, hogy mar a puszta europaisagunkkal mekkora figyelmet es tiszteletet kaptunk folyamatosan. Az eskuvon peldaul (bar kozvetlenul peldaul nem is ismertuk a part, cask azsiai utazotarsunkon keresztul) kapasbol kiultettek bennunket a fo asztalhoz, hogy senki figyelmet ne kerulhesse el, hogy ezen az eskuvon bizony europai vendegek is vannak. Az europai vendeg ugyanis meno. Orommel keszitettem volna egy gyors kozvelemeny kutatast, hogy miert gondolnak minket annyira menonek, de mivel erre nem volt lehetosegem (tul intim kerdes let volna egy azsiai ember szamara) ezert maradnak a megerzeseim. Mintha mi lennenk szamukra a tavoli, elokelo nagyneni, nagybacsi, akit senki nem ismer igazan, messzirol viszont nagyon egzotikus, mivel tok mashogy nez ki, mashogy oltozik, mas illata van stb.
Es amennyire szorakoztato volt ezt a roved ideig tarto reflektorfenyt elvezni, annyira melyrol elkezdett feszulni bennem, hogy amit ok joletnek latnak, gondolnak, vagynak es probalnak elerni, azon valojaban Europa egyre inkabb kezd tullepni. Mert kiderult rola, hogy nem fenntarthato. Hogy bizonyos dolgokrol le kell tudnunk mondani, tudatosnak kell lenni, hogy eletben maradhassunk. De errol ott egyelore senki nem beszel, nem vesz tudomast, mert jelenleg minden gazdasagi mutato felfele ivel: ebbol kifolyolag ugyesen es modszeresen igazzak le a kornyezetuket, hasznaljak ki termeszeti ertekeiket a vagyott jolet elereseert, hogy nekik is tobb es job legyen, mint ami mostanaig megadatott.
Hisz nekik is jar, hogy ugy eljenek, mint a nyugatiak. Es aki megteheti, mindent el is kovet, hogy ugy eljen. Es amig Europaban mar legalabb egy kicsit elkezdett menove valni a tudatos fogyasztas, addig Azsiaban en csak a fogyasztas oromet lattam, tudatossagnak a leghalvanyabb nyomat sem. (es itt most nem csak a napi nehany dollarbol tengodokre gondolok, hanem az iskolazott, a tarsadalom ‘kremjet’ kepzokre, akik joletuket elsosorban annak koszonhetik, hogy az orszagba innen-onnan befolyo penzeket nem a koz javat szolgalo fejlesztesekre, hanem sajat celjaik megvalositasara forditjak.)
Tisztaban vagyok vele, hogy ezert nem kell Azsiaig menni senkinek, hogy ilyet tapasztaljon, de ott az egyes tarsadalmi osztalyok egbekialto eletszinvonal kulonbsege lattan hiaba probaltam, nem tudtam olyan eros turistrozsaszin szemuveget feltenni, hogy ez ne nyomja ra a belyeget a formalodo Azsia kepemre.
Thaifoldon es Kambodzsaban az ott toltott 3 het alatt egyszer sem hallottam azt a szot, hogy krizis. Mert ott abban az ertelemben, amit mi most Europaban atelunk egyaltalan nincs krizis. Sot, dinamikus fejlodes van (meg ha europai mercevel merve meg mindig sokan nyomorognak). Aki par eve meg biciklivel jart, most motorbiciklivel, es orul, hogy mar neki is futja ra… teljesen mindegy, hogy ezzel mennyire szennyezi a kornyezetet, hogy lassan mar levegot sem lehet venni a nagyvarosokban: egyre tobben maszkot kenytelenek viselni- a lenyeg, hogy megengedheti maganak. Es nagyon-nagyon sokan vannak, akiknek most ez jelenti a realitast (itt ugyancsak nem divik az egygyerekes csaladmodell, sot, kb. minden utcaban volt egy gyerkocokkel tomott altalanos iskola). Hogy fejlodunk, fogyasztunk es ez jo.
Es ettol komolyan megijedtem.
Vege az elso resznek.
A kovetkezo reszben olvashattok a 'valodi Azsia' etkezesi kulturajarol (ami koszonoviszonyban sincs az altalunk ismert azsiai izekkel), a tomegkozlekedesrol (vagy annak hianyarol), a 'felesleges allas' fogalmarol, eskuvoi elmenyeimrol es meg sok-sok, europai fejjel igencsak meghokkento jelensegrol... es kozben keszulnek a kisfilmjeim is azokbol a kepekbol, amiket a helyszinen forgattam.
 |
| Tuk-tuk, mint tomegkozlekedesi eszkoz |
 |
| A legnagyobb fekvo Buddha |
 |
| Buddha variaciok I. |
 |
| Buddha variaciok II. |
 |
| Arany minden mennyisegben I. |
 |
| Arany minden mennyisegben II. |
 |
| Kiralyi palota, Bangkok I. |
 |
| Kiralyi palota, Bangkok II. |
 |
| Szep sztupak |
 |
| A paradicsomi helyeket elozonlottek a turistak |
 |
| Itt a sok hajo miatt nem lehet furdeni |
 |
| Tarsashaz Bangkok egyik kulsobb keruleteben |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése