The show must go on

Francesco apukája volt hosszú évtizedeken keresztül A TESTNEVELŐTANÁR itt a városban. 

Meg úszásoktató a legközelebbi uszodában (tengerparti település révén pár kilométert el kell távolodni a parttól hogy faltól falig lehessen úszkálni), nyaranta pedig az egyik helyi szállodában gondoskodott a turisták megfelelő fizikai állapotáról. 

Magyarán az egész város ismeri, (a benzinkutastól a gyógyszerészen át a cukrászig) mert vagy ő, vagy a gyereke nála tanult meg úszni vagy hozzá járt tesiórára, és mindenkinek felcsillan a szeme mikor róla beszél. Úgy érzem őszinte köztiszteletnek örvend. Amin nincs is mit csodálkozni, hiszen az az ember, akinek a szemében mindig ott a mosoly, bármikor képes bárkit megnevettetni, akinek mindenkihez van néhány jó szava, akihez bármikor bármivel lehet fordulni, mert ha tud, akkor segít.

Ez már így önmagában is nagy szó, de most más apropó miatt szeretnék mesélni róla nektek.

Francesco apukája (ki hinné ezek után) az úszás szerelmese. Az elmúlt 30 évben azonban a munkájával és saját családjával (feleségével és két gyermekével) volt elfoglalva, ezért amíg másoknak úszást oktatott, addig saját magára sokkal kevesebb ideje maradt, mint azt szerette volna.

Alapvetően még ebben sincs semmi meglepő, hiszen sokan vannak ezzel így, hogy akár évekig is jegelik kedvenc hobbijukat, mert ’más fontosabb(nak tűnő) feladatuk’ adódott az életben.

Nem panaszkodott ő ezért soha, örömmel áldozta fel magát minden ’más dolgának' az oltárán, de bízott benne, hogy egyszer el fog még jönni az ő ideje.

És most, hogy néhány éve nyugdíjas lett úgy döntött, hogy nem telepszik le a tv elé egy doboz sörrel a kezében és kezd el zsémbeskedni otthon, hanem fogja magát és heti 3 alkalommal lejár úszni a tengerre. Nemcsak úgy ’hűbelebalázs’ módjára, hanem konkrét cél érdekében...
(Itt azért annyit hozzá kell tennem, hogy miután nyugdíjas lett sem hagyta abba teljesen a munkát, az uszodába még évekig járt oktatni.) 

A cél pedig az, hogy minden nyár végére elég edzett legyen ahhoz, hogy a tengerben képes legyen több órát megállás nélkül úszni, amit a miheztartás végett rögzíttet is egy kamerával, hogy saját magával is éreztesse: nem babra megy a játék. És ha már így van, akkor a nagy eseményen lehetőleg legyen jelen minél több családtag, barát, akikkel megoszthatja ezt a nem mindennapi élményt.

Nos, így történt, hogy Francesco apukája 2011-ben, 12-ben és 13-ban is nekivágott egy több órás nyílt tengervizes úszásnak, amelyet egy hajóval követtek családtagjai és barátai, valamint egy profi filmes, aki aztán egy jó kis házivideót készített belőle.

Itt csatlakozok én a történetbe. Volt szerencsém megtekinteni ugyanis az immár 3 részes sorozatból két epizódot. 
Egészen elképesztő élmény. Együtt nézni Francesco apukájával, ahogy nézi saját magát, hogyan úszik órákon keresztül... (Egy-egy rész kb. két órás, ami ugyan nem a teljes táv, de már érezheti belőle a néző, hogy komoly teljesítményről van szó.)

Persze, jogosan merül fel a kérdés mindenkiben, hogy mit lehet ezen két órán keresztül nézni, hogy valaki úszik a tengerben? Ha ezt a gondolatot sikerül elengednünk és átadjuk magunkat annak, ami valójában történik, akkor egy kicsit sem unalmas. 
De mi is történik pontosan képileg és hangilag a filmen?

Adott egy festői tengarparti szakasz, ami a főszereplő lakhelye mellett található: ott, ahol születésétől fogva él és ahol úgy ugrik fejest a tengerbe, ahogy mi leugrunk parízerért a közértbe. Egy egyszeri közép-kelet európait (ld. engem) ezen a pontos már el is kezd enni a sárga irigység - hogy ja, hát persze így könnyű vidámnak lenni, hogy ez itt van karnyújtásnyira – de a második, talán kevésbé beszűkült gondolatom viszont már az, hogy persze az egy dolog, hogy itt van tőle karnyújtásnyira, de mégis csak akkor tudja (ki)élvezni ha tudatosan rákészül, ha teret csinál neki. Ha nem engedi, hogy más teendők eltereljék róla a figyelmét.

Mivel tapasztalt tengeri úszóról beszélünk, aki jó néhány medúzacsípésen túl van már, tudja, hogy a medúzáktól legjobban az olívaolaj (mi más?) védi meg a bőrét, ezért a nagy esemény előtt első számú segédjével (a fiával) szépen gondosan bekenegetteti a hátát.

Ezután jön a köszönetnyilvánítás a családnak a kamerán keresztül, akik támogatása nélkül ez az úszás nem jöhetett volna létre és már indulhat is az úszás.

Itt elméletileg egy nagyon hosszú és unalmas résznek kellene következnie, de Francesco apukája gondoskodott róla, hogy szerethetővé tegye ezt is. Zenei aláfestésként fia saját gitárszerzeményeit hallhatjuk igazi régi nagy olasz és nemzetközi slágerekkel fűszerezve, amelyek természetesen szerelmes dalok. A film készítőjének külön a lelkére kötötte, hogy amíg a fia gitárdarabjai hallhatóak, addig minden más külső zajt le kell halkítania, a többi sláger alatt viszont hallhatjuk a tenger morajlását is.

Francesco apukája a vízben is ugyanaz az ember marad, mint a szárazföldön – egy igazi nevettető – aki, néha kiinteget a kamerába és kikiált néhány lelkesítő mondatot: egyrészt, hogy megköszönje a kísérőinek, hogy vele tartanak, másrészt pedig mert tudja, hogy a készülő film így érdekesebbé válik. Hideg tengeráramlat esetén pedig látványosan megszaporázza csapásait, hogy minél hamarabb a tenger napos oldalára kerüljön ismét.

Számomra attól vált az egész 'film a filmben' élménnyé, hogy mindezt közösen néztük végig. Hogy láthattam azt az őszinte örömet, lelkesültséget, büszkeséget, elégedettséget, amit nem sokszor látni egy közel hetven éves ember arcán.

Hogy igen, ő tényleg megcsinálta, hogy igen, ez ő, aki nem adta fel az álmait és minden nehézség ellenére köszöni szépen, jól érzi magát a bőrében és ezt szívesen megosztja másokkal is. És pont annyira vette magát komolyan, mint amennyire nevetni is tudott saját magán, hogy mikre nem adja a fejét ennyi idősen… ha minden igaz, a sorozat folytatódni fog.

Jó, nem tagadom, tényleg hosszú ez a majdnem két óra és igen, volt, hogy közben titkon ránéztünk az óránkra és egymásra, hogy mennyi van még hátra, de arra mindenesetre lehetőséget adott, hogy elgondolkodjunk, így is lehet…

A végén pedig nem maradt más hátra- mind a filmben, mind pedig élőben - mint az elismerő szavak és a gratulációk. 
Ami teljes joggal megilleti.

To be continued…

Csak így tovább!

Az útvonal egyik állomása

 ...és egy következő állomása

Zsűri

ui: Francesco apukája (extrovertált ember révén) szeretné megosztani az élményt a youtube-on is, de a film hosszára (több mint másfél óra) való tekintettel csak részletekben lehet feltölteni. Ha esetleg tudtok valamilyen megoldást, hogy hova tudnánk egyben feltenni az internetre, megköszönném. Miután felkerül, természetesen veletek is meg fogom osztani.